Frankhegyért csoport

A frankhegyért csoportnak bárki tagja lehet, ha tesz és tenni szándékozik a terület szebbé, jobbá fejlesztésért. 

Jelentkezz te is nálunk ha segítségre van szükséged vagy épp segítséget nyújtanál!

Az egyesület célja

 

A Települési Szociális Összefogás Egyesületet (továbbiakban: TESZ) a kor hozta létre, a magyar kisközösségi összefogások ellehetetlenült helyzete miatt. Az TESZ célja, hogy kísérletet tegyen a magyar településeken a lakosok között a rendszerváltás óta kialakult elidegenedés feloldására, újra felidézni az ősi vágyat az önként szerveződő közösségekben való részvételre, az együttmunkálkodásra, együttgondolkodásra, elősegíteni a közösségben rejlő pozitív erők újra felfedezését, az összefogás és az egymás segítésének erejét, pozitív hatását, felemelő és az egyént is építő hatását. 

A TESZ célja olyan szociális-, közösségi-, szövetkezeti mozgalom támogatása, amely non-profit módon kívánja elősegíteni Budaörs Frankhegy fejlődését:

A TESZ nem politikai alapon szerveződik, ezért nem is tekinti feladatának, hogy homogenizálja az érdekvédelmi területek közösségeit. Épp ellenkezőleg azon fáradozik, hogy mindenki tartsa tiszteletben a másik meggyőződését, az értékeink a különbözőségeinkben is megjelennek. 

Élni és élni hagyni!

A TESZ Egyesület igyekszik a céljainak megvalósítását érintő minden fontos kérdésben hallatni a hangját, felveszi a kapcsolatot az e területen dolgozó más szervezetekkel, fontosnak tartja, hogy tagjai közé vonzza a szakma kiválóságait, mindazokat, akik az TESZ céljaival, elveivel azonosulni tudnak. Az TESZ alapítói arra törekszenek, hogy a mindenkori kormánynak partnereivé váljanak, hogy a kormányzattal folytatandó tárgyalások során méltó módon képviselhessék a közösségek szociális érdekeit.


https://www.bve2002.hu

A Budaörsi Vállalkozók Egyesülete felvállalja, hogy egész Budaörsöt képviseli, beleértve az belterületek 1/3-át ami Frankhegy. Sajnos a többi politikai erő Budaörsön csak a szavazatokra és lakó területeket tartja fontosnak. Budaörs tüdejét nem. A BVE nem hagyja tovább pusztulni ezt a csodás helyet!

https://www.frankhegyviz.hu

A Budaörs Frankhegy Viziközmű Társulatról bővebben tájékozodjon honlapjukon.